Történelem

Nagyölved Község történelme

Fejezetek Nagyölved község zivataros történelméből - letöltés itt .pdf, 202 kB

Nagyölved  a  Nyitrai  kerület  Lévai  járásának  délnyugati  csücskében  fekszik.  A Garam  alsó  folyásától  nyugatra,  a  Dunától  északra,  a  hajdani  párkányi  járás északnyugati  szélén,  a  Garami-hátság  dimbes-dombos  területén  található,  a  Kisalföld része.  (Kisölved  'Malé  Ludince'  szintén  a  Lévai  járás  egyik  faluja,  sőt  a  Trencséni járásban is van egy Ölved 'Trenčianske Jastrabie' nevű község. Itt nem ezekről van szó.  -vö. Magyar neve? 1990, 23-114) Északról Farnad községgel, nyugatról Csúz községgel, délről Szőgyén községgel, délkeletről  Bart  községgel,  keletről  Kéty  községgel  és  északkeletről  Kural  községgel  határos.  Legmagasabb  pontja  a  pipískei  dűlőben  lévő  Almahegy  (272).  Területe  1956  hektár. Régen mocsaras terület volt a Réteken, melyet később lecsapoltak. "Határa fekete homok  és  agyag  s  igen  termékeny és  első  osztálybeli."  (Fényes  Elek  1851)  Az  agyagot főleg  a  házak  építésénél  hasznosította  a  lakosság.  A  Hagyigács  éppen  ilyen  mély, meredek falú, sárgaföldes gödör volt, míg fel nem töltődött. A Község Erdeje dűlőben található Homokos is az itt élőket szolgálta, szolgálja. Homokosunk egy 13 millió évvel ezelőtt ezen a tájon hullámzó tenger maradványa.

A környező falvak feldolgozott, régészeti ásatásokkal alátámasztott leletei alapján  tudjuk,  hogy  a  vidéken  már  a  kőkorszak  elején  is  éltek  emberek  (Szőgyén  --Busahegy,  Szemere-gödre,  Faraték)  (Gábris  1994,  10-11).  Időszámításunk  előtt  1200 körül a kelták lakták a vidéket, manapság is találni a vidéken kelta cseréptöredékeket,  -maradványokat.  A  folytonosságot  a  harcos  kvád  törzsek,  majd  a  rómaiak,  hunok, avarok (pl. Kuralon négy, feltehetőleg avar sír került elő - vö. Püspöki, 1976, 58), szlávok s  végül  896-ban  a  honfoglaló  magyarok  biztosították.  A  környék  a  királyság  első évtizedeiben  pusztító  háborúk  színhelye  volt.  Először  a  német  császár  támadt  a  fiatal  királyra és országára; a szövetségében lévő csehek egészen a Dunáig pusztították végig a  vidéket.  Őket  István  elűzte  ugyan,  de  a  halála  utáni  évtizedekben  a  trónkövetelő magyar  hercegek,  királyok  és  külföldi  –  főleg  német  –  támogatóik  viseltek  háborúkat, melyek  e  vidéket  sem  kerülték  el.  Úgy  tűnik,  hogy  a  XII.  században  már  nyugodtabb korszak  köszöntött  az  itt  élőkre.  Már  az  1274-es  határjáró  oklevélből  tudomást szerezhetünk a vidék ingoványos voltáról, s ezért az emberek csak az ebből kiemelkedő 
dombokon telepedhettek meg. A környék mocsaras voltát a szomszédos község Farnad (Far  nád)  neve  is  alátámasztja.  Nagyölved  a  nevét  a  szájhagyomány  szerint  is  e mocsárban  tanyázó  ölyveknek  köszönheti.  A  Garam  alsó  folyása  mentén  lévő települések  esetében  igen  gyakoriak  az  állatnevekből  eredő  helynevek,  így  az  Ölved (Ölyves) ennek szép példája (vö. Bárczi 1991, 228; TESz 1976, Püspöki 1976, 53, 59). A helynév keletkezését legkésőbb a X. század második negyedére, 930-950 közé tehetjük.

Az 1400-as évektől már több helyen is előfordul vezetéknévként (Kázmér 1993). A falut Szedresnek is nevezték, mivel területén sok szederfa volt. Mára szinte teljesen eltűntek, azonban gúnynévként fennmaradt a Szedrës (szedrësëk) megnevezés. 
A  tatárjárás  idején  (1241-1242)  a  környék  elnéptelenedik.  1242  januárjában tatárcsapat  garázdálkodott  a  környéken.  A  lakosság  egy  része  a  környékbeli  erdőkbe, nádasokba  menekült,  vagy  a  Hidegvölgyi  puszta  erdővel  borított  részén  talált menedéket. 
Falunkról  az  első  írásos  emlék  1285-ből  származik,  s  ekkor  a  még  puszta földterületet Vluend néven nevezi  -  1293-ban már Vlued, Wlued -  (VSOS 1978), s Olivér mester  birtokaként  említi,  "a  ki  azt  a  Csanád  nembeli  Pongrácz  fiainak,  Tamásnak  és Lászlónak  engedte  át.  1295-ben  már  az  esztergomi  érsek  birtokában  találjuk,  a  kinek jobbágyait  a  Hunt-Pázmán  nemzetség  sarjai,  'László  és  Miklós'  a  IV.  László  halálát követő belzavarok közepett gyakran megrabolták, sőt összes marháiktól megfosztották.

1342-49  között  Telegdi  Csanád  esztergomi  érsek  új  adománylevelet  nyert  Nagy  Lajos királytól a helységre, a melyet akkor Bars vármegyéhez számítottak. Plébániája 1397-ben már  fennállott"  (Borovszky  1989,  31),  ez  áll  Péterfy  könyvében,  a  Stat.  Cap.  Strig.  A 
Visitatorban is, amely 1560-ban keletkezett (vö. Zalka 1954).  Eszerint az ölvedi templom a  Mindenszentek  tiszteletére  volt  szentelve.  Láthatjuk  tehát,  hogy  már  ekkor  mély alapjai lehettek a keresztény vallásnak, melyre az érsekség közelsége is nagymértékben hathatott.  Az  ezt  követő  időkben  kisebb-nagyobb  megszakításokkal  az  esztergomi érsekség birtoka a többször újjáépülő falu.