Fejezetek Nagyölved község zivataros történelméből - letöltés itt .pdf, 202 kB
Nagyölved a Nyitrai kerület Lévai járásának délnyugati csücskében fekszik. A Garam alsó folyásától nyugatra, a Dunától északra, a hajdani párkányi járás északnyugati szélén, a Garami-hátság dimbes-dombos területén található, a Kisalföld része. (Kisölved 'Malé Ludince' szintén a Lévai járás egyik faluja, sőt a Trencséni járásban is van egy Ölved 'Trenčianske Jastrabie' nevű község. Itt nem ezekről van szó. -vö. Magyar neve? 1990, 23-114) Északról Farnad községgel, nyugatról Csúz községgel, délről Szőgyén községgel, délkeletről Bart községgel, keletről Kéty községgel és északkeletről Kural községgel határos. Legmagasabb pontja a pipískei dűlőben lévő Almahegy (272). Területe 1956 hektár. Régen mocsaras terület volt a Réteken, melyet később lecsapoltak. "Határa fekete homok és agyag s igen termékeny és első osztálybeli." (Fényes Elek 1851) Az agyagot főleg a házak építésénél hasznosította a lakosság. A Hagyigács éppen ilyen mély, meredek falú, sárgaföldes gödör volt, míg fel nem töltődött. A Község Erdeje dűlőben található Homokos is az itt élőket szolgálta, szolgálja. Homokosunk egy 13 millió évvel ezelőtt ezen a tájon hullámzó tenger maradványa.
A környező falvak feldolgozott, régészeti ásatásokkal alátámasztott leletei alapján tudjuk, hogy a vidéken már a kőkorszak elején is éltek emberek (Szőgyén --Busahegy, Szemere-gödre, Faraték) (Gábris 1994, 10-11). Időszámításunk előtt 1200 körül a kelták lakták a vidéket, manapság is találni a vidéken kelta cseréptöredékeket, -maradványokat. A folytonosságot a harcos kvád törzsek, majd a rómaiak, hunok, avarok (pl. Kuralon négy, feltehetőleg avar sír került elő - vö. Püspöki, 1976, 58), szlávok s végül 896-ban a honfoglaló magyarok biztosították. A környék a királyság első évtizedeiben pusztító háborúk színhelye volt. Először a német császár támadt a fiatal királyra és országára; a szövetségében lévő csehek egészen a Dunáig pusztították végig a vidéket. Őket István elűzte ugyan, de a halála utáni évtizedekben a trónkövetelő magyar hercegek, királyok és külföldi – főleg német – támogatóik viseltek háborúkat, melyek e vidéket sem kerülték el. Úgy tűnik, hogy a XII. században már nyugodtabb korszak köszöntött az itt élőkre. Már az 1274-es határjáró oklevélből tudomást szerezhetünk a vidék ingoványos voltáról, s ezért az emberek csak az ebből kiemelkedő
dombokon telepedhettek meg. A környék mocsaras voltát a szomszédos község Farnad (Far nád) neve is alátámasztja. Nagyölved a nevét a szájhagyomány szerint is e mocsárban tanyázó ölyveknek köszönheti. A Garam alsó folyása mentén lévő települések esetében igen gyakoriak az állatnevekből eredő helynevek, így az Ölved (Ölyves) ennek szép példája (vö. Bárczi 1991, 228; TESz 1976, Püspöki 1976, 53, 59). A helynév keletkezését legkésőbb a X. század második negyedére, 930-950 közé tehetjük.
Az 1400-as évektől már több helyen is előfordul vezetéknévként (Kázmér 1993). A falut Szedresnek is nevezték, mivel területén sok szederfa volt. Mára szinte teljesen eltűntek, azonban gúnynévként fennmaradt a Szedrës (szedrësëk) megnevezés.
A tatárjárás idején (1241-1242) a környék elnéptelenedik. 1242 januárjában tatárcsapat garázdálkodott a környéken. A lakosság egy része a környékbeli erdőkbe, nádasokba menekült, vagy a Hidegvölgyi puszta erdővel borított részén talált menedéket.
Falunkról az első írásos emlék 1285-ből származik, s ekkor a még puszta földterületet Vluend néven nevezi - 1293-ban már Vlued, Wlued - (VSOS 1978), s Olivér mester birtokaként említi, "a ki azt a Csanád nembeli Pongrácz fiainak, Tamásnak és Lászlónak engedte át. 1295-ben már az esztergomi érsek birtokában találjuk, a kinek jobbágyait a Hunt-Pázmán nemzetség sarjai, 'László és Miklós' a IV. László halálát követő belzavarok közepett gyakran megrabolták, sőt összes marháiktól megfosztották.
1342-49 között Telegdi Csanád esztergomi érsek új adománylevelet nyert Nagy Lajos királytól a helységre, a melyet akkor Bars vármegyéhez számítottak. Plébániája 1397-ben már fennállott" (Borovszky 1989, 31), ez áll Péterfy könyvében, a Stat. Cap. Strig. A
Visitatorban is, amely 1560-ban keletkezett (vö. Zalka 1954). Eszerint az ölvedi templom a Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. Láthatjuk tehát, hogy már ekkor mély alapjai lehettek a keresztény vallásnak, melyre az érsekség közelsége is nagymértékben hathatott. Az ezt követő időkben kisebb-nagyobb megszakításokkal az esztergomi érsekség birtoka a többször újjáépülő falu.